Költő tanulmányíró, szerkesztő.

A Magyar Museum című folyóirat egyik alapítója, majd szerkesztője. Költészete a nemesi reformizmus jegyében bontakozott ki. A felvilágosult rendiségtől eljut a polgári reformtörekvésekig, az egységes haza fogalmáig, amit A franciaországi változásokra (1789) című híres epigrammája mutat. A francia forradalom eszményeit ünnepli, s azokat a jövőbe helyezi (A látó, 1792). Teljesen szakít a barokk poétika imitációtanával, s a belső élmény megragadására törekszik (Kufsteini elégiák). A Serkentő válasz című versének történelemszemléletében felmerül a költő feladata: a nemzeti múlt nagyságának és a jelen összevetéséből adódó tanulságoknak a megfogalmazása. Megújítja az alkalmi óda műfaját (Batthyány Alajoshoz).