Regény-és drámaíró, filozófus.

A magyar felvilágosodás első szakaszának legnagyobb alakja. 1772-ben megjelent művei, így az Ágis tragédiája, Hunyadi László tragédiája a magyar felvilágosodás korszakhatárát jelzik. Kulturális programjában, röpirataiban a magyar nyelvművelés követelményét a modern (felvilágosult, locke-i, voltaire-i) tudomány terjesztésének igényével kapcsolja össze, ennek szolgálatába állítja filozófiai műveit, például a Holmi (1779) esszégyűjteményét. A bihari remete nevelő hangja hol a groteszk komikum eszközeivel bírálja a felvilágosult abszolutizmust (Tariménes utazása, 1804-es szatirikus-utópikus államregény), hol az egyén és emberiség lelki, társadalmi problémáit fejti ki (A természet világa, filozófiai költemény). Lírájából kiemelkednek bölcselkedő költeményei (A lélekről, 1772), valamint tájlírája (A Tiszának reggeli gyönyörűsége, 1772).