Író, újságíró, szerkesztő.

A szegedi, majd budapesti újságíró első novelláskötetei (Tót atyafiak, 1881; A jó palócok, 1882) hozták meg a sikert, a népszerűséget. A dzsentriosztály szatirikus tablói, például A Noszty fiú esete Tóth Marival regénye (1907) mellett megmarad a társadalom kritikus rajzainál. A Beszterce ostroma (1895) című regény Don Quijote-i figurája inkább az elmúlt, dicsőbb századokba menekül, az Új Zrinyiász (1898) közéleti szatírájában csupán a csoda segítségével változhatnak meg az öncélú közéleti viszonyok. Szintén a csoda, a nép életének mindennapi misztikus motívuma az alapja a Szent Péter esernyője (1895) regényének. Művei a romantika és a realizmus stílusjegyeit összekötve a korszak legeredetibb, legélvezetesebb alkotóját adják.